Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet - Dunaszerdahely
Maďarský osvetový inštitút na Slovensku, n.o. | Hungarian Cultural Institute in Slovakia | Dunajská Streda
a CSEMADOK szakmai háttérintézménye
2024. március 29.

Kármán József emléktáblája

Kármán József emléktáblája

Kármán József, felvilágosodás kori író (Fanni hagyományai, A nemzet csinosodása), lapkiadó (URÁNIA), színházszervező  (1769 Losonc – 1795 Losonc). Művei és emléke egy fél századra feledésbe merültek és csak a reformkorban fedezték fel jelentőségét. A szülőváros csak száz évvel halála után állított emléket nagy fiának. 1896-ban a millenniumi ünnepségek fénypontjaként került sor a Kármán emlékek felavatására. Innen datálható a napjainkban is élő Kármán-kultusz is. A  M. Kir. Állami Főgimnázium bejáratával szemben egy kis ligetben avatták fel  az emlékoszlopot. Ugyanakkor a közelben álló Nagybég utcai szülőházat is megjelölték egy sötét gránit emléktáblával. 1926-ban a régi házat lebontották, de az emléktáblát visszahelyezték az új épület falára. 1945-ben az ország- és rendszerváltás után az emlékművet és az emléktáblát is eltüntette a hatóság. 1969. március 24-én új, magyar-szlovák feliratú emléktáblát avattak fel az emlékoszloppal egyidejűleg, Kármán József születése 200-ik évfordulóján a több napos rendezvénysorozat keretében.

1896–1944 között a losonci gimnázium, illetve a város által rendezett emlékünnepélyek, koszorúzások helye.
1969 óta a Csemadok Losonci Járási Bizottsága és Alapszervezete által rendezett Kármán Napok keretében rendezett emlékünnepélyek, koszorúzások helye.

Kategóriairodalmi / szobor, emlékmű, emléktábla
TelepülésLosonc [Lučenec]
Besoroláshelyi
Létezéslétező
Állapotjó, karbantartott
GPS48.329159 , 19.669232
Pontos helyszín, címLosonc, Kármán József utca 4, a Dvor u Jozefa nevű vendéglő homlokzatán
Készítés időpontja1896 / 1969
Készíttető neveLosonc város közönsége közadakozásból / Csemadok Járási Bizottsága Losonc
Létrehozóismeretlen
Készítés céljának ismert okaA város neves szülötte emlékének megörökítése
FeliratE HELYEN SZÜLETETT / KÁRMÁN JÓZSEF / MAGYAR ÍRÓ / 1769. MÁRCIUS 14-ÉN // alatta a fenti szöveg szlovák fordítása
Gondozását felügyeliLosonci Református Egyház, Csemadok Losonci Alapszervezet
Rövid URL
ID6607
Módosítás dátuma2014. december 20.
Kármán József emléktáblája

Hibát talált?

Üzenőfal