Jekelfalusi és margitfalvi Jekelfalussy József (Rimaszombat, 1849. október 9. – Lontó, 1901. február 12.) statisztikus, közgazdász, a Magyar Tudományos Akadémia levelező (1888), majd rendes (1893) tagja. 1892–1901 között az Országos Magyar Királyi Statisztikai Hivatal igazgatója volt, számos vonatkozásban korszerűsítette a statisztikai adatfelvétel és -feldolgozás módszertanát, megvetette a magyarországi szociális és gazdaságstatisztika alapjait.
Szülőhelyén kívül több felvidéki településhez is szoros szálak fűzték őt. Egyik őse, Jakul comes Kun Lászlótól már 1282-ben adományul nyerte „a Gölnicbányától Hernádig terjedő s a Szepességről Krompachra vezető úttal határos lakatlan vadas erdőségeket, hol Jekelfalvát, Szentmargitfalvát és Koysfalvát alapította”. (Vargha Gy., 1904. 282. l.) Édesapja még örökölte a jekelfalvi birtokot, majd a Gömör megyei Feleden lett földtulajdonos.
Feledről Lőcsére költöztek Jekelfalussyék, s József itt végezte az elemi iskolát, valamint a gimnázium hat osztályát. Miután apja Budapesten a pénzügyminisztériumban „nyert alkalmazást”, a gyermek Józsefet az eperjesi rokonok vették magukhoz, itt járta ki a gimnázium hetedik osztályát. A nagyszombati érseki főgimnáziumban érettségizett, majd a Budapesti Egyetem jogi karán tanult tovább. Az egyetemen statisztikai szak-tanfolyamokat is abszolvált; olyan neves tanárai voltak, mint Keleti Károly, Hunfalvy János és Beöthy Leó.
1871-ben került az akkor szervezett Országos Statisztikai Hivatalba, ahol gyakornokként dolgozott egy ideig. 1878-ban fogalmazó lett, 1883-ban pedig titkári címet kapott. Az első igazgató, Keleti Károly „egyre több feladat megszervezését bízta rá, mert korán felismerte Jekelfalussy adminisztratív tehetségét és szorgalmát”. (Körmendy G. – Papi B., 1989. 8. l.)
Szakirodalmi munkássága már az 1880-as népszámlálás tudományos feldolgozásával kezdődött: a Budapesti Szemlében szélesebb összefüggéseiben vizsgálta Magyarország műveltségi állapotait, a polgárok hivatását és foglalkozását, a községek pénzügyeinek főbb eredményeit. Ez idő tájt néhány önálló kötete is megjelent, mint például a Hazánk bűnügyi statisztikája 1873–1880 /Budapest, 1883./, A községi pénzügy főbb erényei hazánkban (Budapest, 1883.), Magyarország háziipara az 1884. év elején (Budapest, 1885.), Magyarország iparstatisztikája (Budapest, 1886.), Fogházaink állapotáról (Budapest, 1887.).
Igazi hírnévre a Láng Lajossal és Keleti Károllyal közösen írt munkával, a Magyarország statisztikája című könyvvel tett szert. Ő írta az első kötet tizenhárom fejezetét, amelyben a népszámlálás adatait már a nemzetiségi viszonyok szempontjából is elemzi. (Budapest, 1884.)
1887 és 1896 között a Közgazdasági és Statisztikai Évkönyvet szerkesztette. Ezzel „oly művet szolgáltatott, mely a külföldi szakirodalomban is ritkítja párját”. Az itt közölt tanulmányok felölelik a statisztika egész mezejét: foglalkoznak a „népességi, kulturális, moralisztikai, gazdasági kérdések és problémák megvilágításával, megoldásával”.
1889-től a Nemzetgazdasági Szemlének is szerkesztője volt. Ennek profilját „a legégetőbb napi gazdasági problémák megvitatásával bővítette”, megőrizve a pártszempontokon felülemelkedő objektív álláspontot, melyet „a tudomány méltósága és a jól felfogott közérdek egyaránt megkíván”. (Körmendi G. – Papi B., 1989. 9. l.)
1892-ben, Keleti Károly halála után ő lett az Országos Statisztikai Hivatal igazgatója. Elindította a Statisztikai Közlemények új folyamát; szorgalmazta, hogy a statisztikát minél szervesebb kapcsolatba hozzák a gyakorlati élettel. Sikerült olyan eredményeket elérnie, hogy hivatalának nevét „külföldön is tekintélyessé, tiszteltté tették”. Az ő szorgalmazására kapott a központi hivatal új díszes palotát.
Törekvése arra irányult, hogy „az államigazgatási intézmények jól-rosszul szerkesztett adatai helyett, maga az eredeti alapanyag feldolgozása és szerkesztése a Statisztikai Hivatalban történjen”. (Körmendi S. – Papi B., 1989. 10. l.)
A Magyar Korona országainak helynévtára című kiváló kötetet az 1890-es népszámlálás adatai alapján állította össze, és a Statisztikai Hivatal adta ki (Budapest, 1892.). Még Keleti Károly írta hozzá az Előszót, kiemelve Jekelfalussy érdemeit, tudós precizitását.
1896-ban Jekelfalussy volt a szerkesztője Az ezredéves magyar állam és népe című országrajznak, mely átfogó képet adott az ország gazdasági állapotáról, kulturális életéről. Ez több nyelven is megjelent.
Jekelfalussy a magyar statisztika korszerűsítője és nemzetközi rangú művelője volt. Megreformálta annak módszereit: a lajstromozás helyett bevezette az adatlapos gyűjtést. A statisztikát nem öncélú tudományágként és szolgáltatásként kezelte. Az óriási adathalmazok feldolgozásával a nemzet felemelkedését szolgálta. Az adatokat tükörként tárta a nemzet elé, miközben megtanított azok mögé is látni; felfedezte azok gyakorlati hasznát, érvényesítésük megannyi lehetőségét.
Hont vármegyébe Jekelfalussy felesége révén került, aki Podhorszky György alispánnak volt a leánya. Az „ipa” halála után Jekelfalussy nejére szállt a lontói birtok. „A régi nemesi kúriából díszes, modern úrilak épült”, s a neves tudós budapesti munkája mellett Lontón szakszerű gazdálkodást is folytatott. Amint Vargha Gyula írásában olvassuk: „Lontón érezte magát legboldogabbnak, szerető és szeretett családja körében. Elégülten ült a díszes úrilak széles teraszán, honnan fenséges kilátás nyílt a szelíd hajlásokkal hullámzó, dombos, völgyes vidékre…” (Vargha Gy., 1904. 298. l.) A fiatalon elhunyt tudóst 1901. február 15-én a lontói temető családi sírboltjában helyezték örök nyugalomra.
Úgy tűnik, őt is újra felfedezték. Születésének másfél százados évfordulóján az életút végső állomásán, Lontón 1999. október 9-én az önkormányzat ünnepségeket rendezett. Dr. Dányi Dezső, a Statisztikai Hivatal nyugalmazott igazgatója emlékezett a nagy elődre. A faluban emlékkiállítást is rendeztek, a templomban pedig emlékmisét celebráltak, és újraszentelték a felújított családi sírboltot.