Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet - Dunaszerdahely
Maďarský osvetový inštitút na Slovensku, n.o. | Hungarian Cultural Institute in Slovakia | Dunajská Streda
a CSEMADOK szakmai háttérintézménye
2024. március 28.

Első világháborús emlékmű

Első világháborús emlékmű

Lukanényén háborús emlékműből kettő is van. Az első világháborús emlékművet már 1923-ban felállították a faluban. Ez ma is áll a templom alatt, a községbe vezető út bal oldalán. A terméskőből emelt szakrális kisemlék nemcsak Nénye, hanem az egykori filiális községek hősi halottainak is emléket állít; az ő nevük is felkerült a fehér márványtáblára. Szép gesztusa volt ez akkor az egyházközségnek és a lukanényei plébánosnak, Haller Kálmánnak.

Az emlékműhöz egy lépcsősor vezet. A betontalapzaton álló téglalap alakú rész magasabb, s ezen látható a nagy fehér márvány emléktábla a halottak nevével. Fent ez a szöveg olvasható: „Nyugosznak ők, a hős fiak, dúló csaták után”. Majd a 45 név következik falvak szerint csoportosítva /…/ Az emlékmű felső része háromszögcsúcsban végződik. Középen egy kisebb fehér márvány emléktáblán ez a szöveg olvasható: „Emlékül / a világháborúban elesett / fiainak a lukanényei / plébánia 1923”. A kőalakzat csúcsán egy háromkaréjos szárvégű vaskereszt áll, rajta öntöttvas korpusszal. A korpusz fehér színű, az ágyéktakaró barna. Krisztus feje kicsit balra s az ég felé fordítva, a lábfejek egymáson vannak.

Kategóriaszobor, emlékmű, emléktábla
TelepülésLukanénye [Nenince]
Besoroláshelyi
Létezéslétező
Állapotjó, karbantartott
GPS48.144972, 19.254014
Pontos helyszín, címA templom alatt, a községbe vezető út bal oldalán.
Készítés időpontja1923
Készíttető neveLukanényei plébánia
Létrehozóismeretlen
Készítés céljának ismert okakegyeletadás
FeliratEmlékül / a világháborúban elesett / fiainak a lukanényei / plébánia 1923. // Nugyosznak ők a hős fiak dúló csaták után / Lukanényéről:/ (bal oldal) MISKEI ISTVÁN / PETROVICS BÉLA / TÓTH JÁNOS / VARGA MIHÁLY / FEKETE BÉLA / HíVES BÉLA / PÁSZTOR ANTAL / ZATYKO PÁL / CZELLENG JÓZSEF (jobb oldal) FONODI ANDRÁS / HÁCSIK JÁNOS / HIVES JÓZSEF kat / HAJNÁR FERENC / TÓT PESTA JÓZSEF / PETROVICS VINCE / TÓT MIHÁLY / NEMCSOK JÓZSEF / TÓTH PÁL/ Bátorfaluból: / (bal oldal) VLKOLENSZKI ISTVÁN / HAJNÁR PÁL / KOSíK GYÖRGY (jobb oldal) MICHNYA GYÖRGY / BOBÁL JÓZSEF / VLKOLENSZKI ANDRÁS / Apátújfaluból: / (bal oldal) HEGEDŰS ANDRÁS / JERGYIK ISTVÁN / KÁGER RESZŐ / KOSíK SÁNDOR / KOSíK JÁNOS / RIMÓCZI IMRE / (jobb oldal) RIMÓCZI BERTALAN / RIMÓCZI JÓZSEF / SIKET JÓZSEF / HEGEDŰS JÁNOS / SIKET JÓZSEF / Leszenyéről:/ (bal oldal) BOHUS JÁNOS / MACZKÓ ANDRÁS / VARGA JÓZSEF / KRUZSLIK JÁNOS / (jobb oldal) DEÁK PÁL / BAPKA JÁNOS / DONCS JÁNOS / VARGA ISTVÁN Harasztiból: (bal oldal) CSERVENÁK JÁNOS (jobb oldal) VICZIÁN JÓZSEF/ Buzgó imáink nektek, kiontott véretek nekünk, szerezzenek békét!
Gondozását felügyeliLukanényei plébánia
ForrásinformációkCsáky Károly: Fejezetek a Lukanényei (Házasnényei) Egyházközség múltjából és jelenéből, Lukanénye, 2014, 112-113. * Varga Emese, Ipolynyék, 2016.
Rövid URL
ID16248
Módosítás dátuma2017. február 23.
Első világháborús emlékmű
Első világháborús emlékmű
Első világháborús emlékmű
Első világháborús emlékmű
Első világháborús emlékmű

Hibát talált?

Üzenőfal