Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet - Dunaszerdahely
Maďarský osvetový inštitút na Slovensku, n.o. | Hungarian Cultural Institute in Slovakia | Dunajská Streda
a CSEMADOK szakmai háttérintézménye
2024. április 19.

A lévai Irgalmas Nővérek Intézete

A lévai Irgalmas Nővérek Intézete

“A paulai Szent Vinczéről nevezett irgalmas nővérek lévai róm. kath. leánynevelő-intézetének kezdeményezője a lévai születésű Szepesi Imre budapesti tud. egyetemi tanár volt, mivel azt tapasztalta, hogy itt a leánynevelés, sőt maga az elemi oktatás sem felel meg a követelményeknek, a mennyiben a 60-as évek végén a tanköteles leánygyermekeknek alig harmada járt iskolába és ezek is csak a kántortanító és segédjének vezetése alatt részesültek felszines oktatásban.
Első terve tulajdonképpen egy iparos rajz- és mintázó-iskola, továbbá egy varró-iskola felállítása volt. Az első lépést akkor tette, mikor a mai Széchenyi-utczában fekvő Kazy-féle házat 10,000 frtért megvásárolta és a városnak e czélra felajánlotta. Mivel azonban ez összeg anyagi erejét kimerítette, az épület átalakítása, felszerelése és a tanerők fizetésének biztosítása czéljából gyűjtést indított és lelkes felhívást intézett a város polgáraihoz, melynek azonban csekély eredménye volt. Nehogy pedig a megvásárolt ház gyümölcsözetlenül és üresen álljon, az állami tanítóképző ideiglenes helyiségéül engedte át két évre 600 frtért. E mellett folytatta a gyűjtést, melynek eredménye 654 frt volt.
Szepesi ekkor még mindig a rajz- és ipariskola felállításának az eszméjével foglalkozott és 1872-ben 4 láda rajzeszközt küldött Lévára és azt a kegyesrendiek gondozására bízta, a kik között Frank Ferencz személyében lelkes és buzgó segítőt talált. A nőegylet is kilátásba helyezte támogatását, a mennyiben a tervezett intézetben kisdedóvót akart felállítani. Segítségére volt Szepesinek az a bizottság is, mely a pénzeket kezelte és kamatoztatta. E bizottság elnöke Bolemann Ede gyógyszerész volt. Ugyanez a bizottság javasolta, hogy a megvásárolt ház egyik szárnyát évi 200 frtért az akkortájt keletkezett leánynevelő magánintézetnek, a másik szárnyat pedig 250 frtért lakás czéljaira engedje át.
Szepesi, a nőegyesület ajánlatát, kisdedóvó felállítására vonatkozólag csak az esetben volt hajlandó elfogadni, ha az kath. jellegű lesz, azonban az intézetbe minden rendű, rangú és vallású gyermekek felveendők. Az 1874 szeptember 13-án megtartott értekezleten pedig bejelentette, hogy miután meggyőzödött arról, hogy sürgősebb szükség van a leányiskolára és a kisdedóvóra, mint iparos rajziskolára, eredeti tervéről eláll. Ily értelemben történt a ház telekkönyvezése is 1874 deczember 5-én. Azonkivül külön bizottságot választottak az ügyek továbbvezetésére, melynek elnöke Lakner László lett. Szepesi 1875 január 9-én 64 éves korában halt meg. Ekkor az alapítvány vagyona 3569 frt volt. Az alap javára a még Szepesi által kezdeményezett tárgysorsjáték nem sikerült. Miután a püspöki karhoz intézett és segélyt kérő felhivás is eredménytelen maradt, a bizottság elnöke Simor János herczegprimásnál tisztelgett, hogy az ügyek állásáról jelentést tegyen. Mivel azonban ennek sem volt meg a kellő eredménye, az az eszme merült fel, hogy az alapítványt az akkori kisgimnáziumnak 6 osztályuvá leendő kiegészítésére fordítsák. E czélból a herczegprimáshoz és a vármegyéhez kérvényt intéztek, és míg e kérvények elintézés alatt voltak, az alap 5949 frtra emelkedett. A herczegprimás akként intézte el a kérvényt, hogy az alapítványi tőkének más czélra való felhasználását nem engedélyezte, hanem felhívta a bizottságot, hogy azt továbra is kezelje, mindaddig, míg a tőke legalább 1000 frtnyi évi kamatjövedelmet biztosit és akkor ő fogja berendezni a leánynevelőt. 1878 május 8-án a bizottság elnöke bejelentette, hogy a herczegprimás magához hivatta Esztergomba és jelentésének meghallgatása után a leánynevelő felállításához 10,000 frtot ajánlott fel és kinyilatkoztatta, hogy 4–5 apáczát bocsát rendelkezésre, kiknek szükségleteiről gondoskodni fog, az épület átalakítását a saját költségén végezteti és szerelteti fel, de kívánja, hogy az intézet már szeptemberben megnyíljék. Időközben az alapítványi tőke már közel járt a 9000 frthoz, de az épületet, a bérleti szerződés fennállása következtében, csak 1880 november 28-án lehetett az irgalmas nővéreknek átadni. 1881-ben az alaptőkét a herczegprimás ujabb 14,000 frtnyi adománynyal gyarapította, miáltal az alapítvány összege 30,000 frtra emelkedett. Nemsokára megnyílt mind a 6 elemi osztály, sőt később varró-iskola is.
1893-ban a herczegprimás megengedte a polgári iskola megnyitását, s felszerelésére 1000 forintot adományozott és külön 300 forint évenkénti segélyt biztosított az intézet számára. A polgári leányiskola 3 osztálylyal nyílt meg és igazgatója Báthy László, a jelenlegi prépost-plébános lett. Mivel azonban a költségek nem voltak elégségesek, 1895. julius havában, Báthy László előterjesztésére, a herczegprimás az évi 300 frtnyi segélyt 850 frtra emelte fel.
Míg a növendékek száma az első évben 252 volt, addig ma 670. Időközben, 1898-ban, megvásárolták a szomszédos házat is 25,000 koronáért és 10,000 korona költséggel az iskola czéljaira alakították át. Az intézetben van két kisdedóvó, 5 osztályú elemi és 4 osztályú polgári leányiskola, 16 tanerővel. A fenntartáshoz Vaszary Kolozs herczegprimás évi 2100 korona segélyt ad.”
A szatmári irgalmas nővérek áldásos oktatató nevelő munkájukat 1945-ig végezhették.
Az épület napjainkban egy szlovák középiskolának ad otthont, de a figyelmes szemlélő a bejárat feletti homlokzaton még felfedezheti az eredeti feliratot, melyet a festéssel nem sikerült maradéktalanul elfedni.

Kategóriaépület, építmény
TelepülésLéva [Levice]
Besoroláshelyi
Létezéslétező
Állapot
GPS48.219704, 18.603627
Pontos helyszín, címLéva Széchenyi utca (ma Szent Mihály utca 2429/36 ) - Levice Sv. Michala 2429/36.
Készítés időpontja1880
Készíttető neveSzepesi Imre kezdeményezésére
Létrehozóismeretlen
Készítés céljának ismert okaoktatás, nevelés
FeliratIRGALMAS NŐVÉREK / INTÉZETE.
Gondozását felügyeliismeretlen
Forrásinformációkhttps://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/Borovszky-borovszky-samu-magyarorszag-varmegyei-es-varosai-1/bars-varmegye-37EA/bars-varmegye-kozoktatasugye-irta-kovacs-sandor-3D45/a-levai-r-kath-leanynevelo-intezet-3D5F/ *** http://www.leva.eoldal.hu/cikkek/a-levai-katolikus-egyhaz-tortenete/
Rövid URL
ID21330
Módosítás dátuma2018. szeptember 24.
leva-irgalmas-noverek-intezete (4)
leva-irgalmas-noverek-intezete (5)
leva-irgalmas-noverek-intezete (6)
leva-irgalmas-noverek-intezete (8)
leva-irgalmas-noverek-intezete (22)
leva-irgalmas-noverek-intezete (24)

Hibát talált?

Üzenőfal